Movie theater

RÓLUNK

Az Avalon Színház 2022. január 26-án alakult azzal a céllal, hogy egy olyan értékteremtő művelődési csoportot működtessen, mely országos szinten, a társadalom érdekeit figyelembe véve, kiemelkedő színházi nevelői munkával képes hozzájárulni a kultúra megőrzéséhez, nagy gondot fordítva a tehetségek felkutatására, valamint az ifjúság művelődési patronálására, az ezen irányú érdeklődési körök kiszélesítésével.

Az egyesület alapító tagjai, akik nagyrészt Vas megyei és környékbeli lakosok, fontosnak tartották egy olyan kulturális egyesület létrehozását, ahol lehetőség nyílik magas színvonalú színházi előadások bemutatására, különös hangsúlyt fektetve a Magyarországon még be nem mutatott darabok színrevitelére, valamint céljuk közé tartozik az is, hogy egyedülálló fordítói munkával külföldi szerzők műveit is megismertessék a nagyérdemű közönséggel, téve ezeket modern, korszerű technikai eszközök segítségével. A létrehozott előadások országos, illetve nemzetközi tájoltatása és népszerűsítése mellett, tevékenységi körükbe tartozik, hogy az ifjúság- és a színház iránt fogékony közönség számára családbarát és közösségépítő drámapedagógia foglalkozásokat hozzon létre, téve ezt helyi iskolákban, valamint rendezvényeken.

Érdekességként megemlítendő, hogy az egyesület neve sejteti az alapító tagok filozófiáját, hiszen amellett, hogy Avalon az Arthur király mondakör egyik kulcsfontosságú színtere, ahol örök nyár és végtelen béke uralkodik, a régi angol nyelvben az aval főnév az almát jelöli, így nem meglepő, hogy a társulat fontosnak tartja a természetközeli programok megrendezését, színjátszó fesztiválok korrekt lebonyolítását, valamint filantróp tevékenységek folytatását.


Üdvözli

az

AVALON Színház!

Theater
Simple Telephone Icon

Telefon:

0036300912649

Simple Facebook Icon
Simple At Icon

E-MAIL:

info@avalonszinhaz.hu

Simple Instagram Icon

instagram.com/avalonszinhaz

Támogatóink